Újévi új élet

1/11/2016

Igyekszem összeszedni néhány gondolatot, ami az elmúlt hetekben megfogalmazódott bennem, de nem kiáltom ki őket fogadalmaknak, mert túl jól ismerem magam ahhoz, hogy tudjam, fogadalmak betartásában nem remekelek.

Több időt tölteni együtt. Mert persze sok időt töltünk együtt, hiszen együtt élünk, de itt most konkrét programokra gondolok, nem pedig a napi unalmas rutinra. Sokszor csak azt vesszük észre, hogy eltelt egy újabb hét, és igazából nem csináltunk semmit. Napközben mindenki dolgozik/tanul, este meg vacsi, fürdés, ágy. Ő kockul játszik,  én sorozatot nézek, vagy együtt filmezünk, vagy ilyesmi. Ezen némiképp változtatni szeretnék, holott tudom, hogy akárhol is vagyunk éppen, az életterünk gyakorlatilag egy szoba, nem nagyon ugrálhatunk. 
- Idén az évfordulónkat egy wellness hétvégén töltjük, tegnap foglaltunk is szobát.
- Hétvégén mindkét nap együtt főztünk, ezt jó lenne többször megismételni.
- Megbszéltük, hogy elmegyünk az űrkiállításra
- Együtt társasozni: ez hétvégén szintén megvolt, úgyhogy egyelőre elégedett vagyok az új esztendővel :)
- Többször menni sétálni, fagyizni, kirándulni...

Testmozgás. Ez nálam mindig sarkalatos pont, elég lusta vagyok sajnos, de eddig legalább jó alakom volt mellé..mostanában viszont rámrakódott némi fókazsír, amitől nagyon jó lenne megszabadulni. Nem akarok bombanő lenni (ahhoz plasztikai sebész kéne), a célom csak az, hogy olyan csinos legyek, mint néhány évvel ezelőtt. És tudom, hogy ha nem teszek érte, akkor csak egyre rosszabb lesz a helyzet - mert kifogás az mindig van. Most viszont a március eleji wellnessezés elég jó motiváció,  a vizsgaidőszak végétől lesz 5 és fél hetem formába hozni magam. Mivel egy konkrét dátumra kell leadnom a rozmárhájat, muszáj lesz erőtvennem magamon, egyedül bemerészkedni egy ismeretlen konditerembe, ismeretlen emberek közé, és számomra ismeretlen csoportos órákon részt venni. Egyébként általában nem parázok idegen környezetben, de a konditerem az nagy mumus a szememben: gőzöm nincs melyik gép mire való, hogy kell használni, és félek, hogy hülyét csinálok magamból - tudom, butaság, de ez van, ebben az élethelyzetben nyuszi vagyok. 

Helyes táplálkozás. Már többször nekifutottunk, hosszabb-rövidebb ideig tartottuk is magunkat egy egészségesebb étrendhez, de előbb-utóbb valami megtörte a varázst, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Tudom, hogy érdemi változás majd ezen a téren is csak akkor várható, ha ketten leszünk, magunknak vásárolunk, magunknak főzünk. De addig is..meg kell próbálni újra, és ha nem is minden nap/héten sikerül tartani, akkor is: a kevesebb is jobb, mint a semmi. :)

Folyamatos tanulás. Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb, mert ehhez is nagyon lusta vagyok...vagyis inkább kevés a szabadidőm, és a suli már egy ideje nem élvez prioritást nálam. Bár a következő félévben lesz 2 olyan tantárgy, ami tényleg érdekel (fül-orr-gégészet és bőrgyógyászat), ezeket szeretném évközben is tanulni. Ezek mellett pedig a gyógyszertannal is jó lenne haladni folyamatosan, mert év végén attól a szigorlattól félek a legjobban, és mindenképp szeretném az elsők között letudni.

Nagyjából ezt a pár pontot szeretném előtérbe helyezni az életemben, hogy apró változtatásokkal is jobban érezzem magam a bőrömben. 

+1 Többet olvasni. Ez örökösen rajta van a listámon, mert évek óta nem olvasok annyit, mint szeretnék. Van egy pár könyvem, amit még egyáltalán nem olvastam el, egy csomó amit szeretnék újraolvasni, és kértem néhányat a szülinapomra is, úgyhogy a lehetőség adott. Csak a kevés szabadidő mellett, na meg a rengeteg tanulnivaló, és tankönyv mellett általában elhanyagolom ezt a régi hobbimat.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe