Egyszer volt, hol nem volt, élt Budapesten egy fiatal pár, akik néhány közösen eltöltött év után komolyan gondolkodni kezdtek a jövőjükről. Úgy döntöttek, hogy nyitnak 1-1 Fundamentát, amire gyűjtögetik a pénzt, majd 2 év után az összeget meg egy rakás hitelt felvéve megvásárolják első közös otthonukat... 

THEN LIFE HAPPENED.

Azt mondogatták évekig, hogy nem költenek albérletre, mert az az ő esetükben csak ablakon kidobott pénz, hiszen a szülőknél ellakhatnak addig, amíg össze nem gyűlik a kezdőtőke a saját lakásra. Csakhogy a gyűjtögetés közben a lakásárak alattomosan felszöktek, olyannyira, hogy már mindketten réges rég tudták, hogy a kitűzött határidőre biztos nem sikerül a megfelelő összeget félretenni..és közben az élet a szülőkkel egyre nehezebb és nehezebb lett...

Mi tévők legyenek hát? Úgy döntöttek, óvatosan megérdeklődik a lány egyik idősebb kollegájánál, akinek a pletykák szerint van egy apró, üresen álló lakása, hogy mik a tervei az ingatlannal. Úgy tudták, hogy a férfi nem szeretné sem eladni, sem kiadni, ám azt gondolták, talán egy kedves, ismerős fiatal párral kivételt tesz. Tudták, hogy nem lesz egyszerű egyenes választ kicsikarni belőle, mert egyrészről nincs szüksége plusz bevételre a fizetésén felül, másrészről viszont nem szívesen mond nemet nekik, hiszen egy végtelenül jó lelkű emberről beszélünk...

Elkezdtek hát puhatolózni, és sajnos az első 1-2 beszélgetés nem sok jóval kecsegtetett. A kolléga elég vonakodónak látszott, és a fiatalok semmiképpen nem akartak tolakodók lenni, vagy olyasmire kényszeríteni, amit igazából nem szeretne. Egyelőre megegyeztek hát annyiban, hogy gondolkodik a dolgon, és majd keresi őket..

Várakozással teli hetek következtek, a pár minden nappal egyre inkább úgy érezte, hogy az emberük nem fog igent mondani, hiszen akkor már jelentkezett volna. Aztán egy szép csütörtöki napon a lány egy kérdést kapott üzenetben: ráérnek-e vasárnap megnézni a lakást? Természetesen a vasárnap nem volt alkalmas, úgyhogy gyorsan átszervezték a randevút kedd estére. A hátralévő pár nap csigalassúsággal telt...

Végül eljött a kedd este, reményekkel telve útnak indultak hát. A lány izgalmában elfelejtette a pontos címet, úgyhogy az utcából gyors útbaigazítást kellett kérnie, de ezt leszámítva simán odataláltak. A környék mindkettőjüknek tetszett, akárcsak a ház..lélegzetüket visszafojtva mászták meg a három emeletet, mígnem eljött a várva várt pillanat: az ajtó feltárult, és ők bebocsátást nyertek leendő otthonukba. Mert most már elmondhatom, hogy a tulajdonos az eltelt időben elgondolkodott, és úgy döntött, hogy nem árt, ha valaki lakja az évek óta üresen álló lakást..belement hát az üzletbe.

Így költözünk hát össze Dáviddal annyi év után. VÉGRE. Sajnos a lakás teljesen üres, egy nagyon minimál konyhaszekrényen, egy gáztűzhelyen és egy, az előszobában álló cipősszekrényen kívül tényleg nincs benne semmi, úgyhogy elég sok mindent kell beszereznünk az elkövetkező 3 hónapban. Merthogy a költözés tervezett ideje augusztus vége. Az elmúlt két napban tehát rengeteg dolognak utánanéztünk, bútorokat válogattunk, számolgattunk.. De egy biztos: ilyen boldogok és főleg izgatottak rég voltunk.