Hagyományaimhoz híven idén sem siettem el az adóbevallás elkészítését. Nem tudom miért, de szerintem ezzel a legtöbb ember így van: halogatjuk az utolsó pillanatig. Szerencsések azok, akiknek a munkahelyük megcsinálja, nem mintha nagy dolog lenne, csak akkor is egy stresszfaktor. 

Mindig megtartok egy példányt itthonra is, ezzel megkönnyítve a jövőbeni dolgomat. Persze ez idén is csak akkor jutott eszembe, amikor már kinyomtattam a késznek ítélt beadványt, de így legalább utólag ellenőrizhettem, hogy ugyanúgy néz-e ki kinyomtatva, mint a tavalyi. Egy apró eltérést észrevettem, nem tudom, hogy számított volna, vagy sem (valószínűleg nem), de a biztonság kedvéért  kijavítottam, és újranyomtattam. Annyi volt, hogy az utolsó részben szerepelt egy ilyen:

"Nyilatkozat első házasok kedvezményéhez és a családi kedvezményhez"

Lapszám: 1

Mivel ilyesmit nem töltöttem ki, és az előző évek bevallásain sem szerepelt semmilyen idevonatkozó rész, ezt eltöntettem. Apropó, előző évek...érdemes egy pillantást vetni a növekvő készlet egy gyanúsan hasonló momentumára, nevezetesen a lap alján a nyomtatás idejére. Hát igen, mint mondtam a halogatás ősi hagyomány..

Végigolvastam a Potter könyveket - újra. Az első 4 részt már vagy százszor olvastam, komolyan. Régebben minden évben legalább kétszer elolvastam őket. Az ötödik rész nekem túl depressziósnak tűnt, azt nem forgattam ilyen gyakran, mire a hatodik és a hetedik megjelent, addigra meg nagyjából felnőttem, más könyvek is érdekeltek, úgyhogy ugyan rögtön elolvastam őket, de ezeket már csak fejenként egyszer (na jó, a hatodikat talán kétszer). Jól esett újra végighaladni a történeten elejétől a végéig. Hihetetlen volt olyan elejtett nevet találni az első kötetben, ami a hetedikben nagy jelentősséggel bír majd. Szerencsésnek tartom magam, hogy kijutott nekem az a kiváltság, hogy a művek íródásakor éljek..hogy évről évre várnom kelljen a folytatásra. Szeretném ha a gyerekeim is úgy rajonganának a sorozatért, mint én, bár őket tudom, hogy nem fogja akkora izgalommal eltölteni a következő kötet kezdése, hiszen ott lesz a polcon, nem kell várni rá hónapokat, csak le kell emelni.  

Az írónő zsniális. 26 évesen is megkönnyeztem 1-1 jelenetet: Dumbledore halálát, Fawkes távozását, Piton halálát, Harry szüleinek kb. bármikori felbukkanását, Godric's Hollow-t...nem is tudom, lehet, hogy csak én vagyok szuper-emocionális, és más nem bömbölne ezeken.. A legjobb az volt, amikor a suliban, vagy tömegközlekedve olvastam, és éreztem, hogy kezd elhomályosulni a szemem.. És most ugyanúgy, mint első alkalommal, fájó szívvel tettem le az utolsó könyvet. Vége, nincs tovább, elfogyott. (Bár továbbra is fenntartom a véleményem, hogy az utolsó fejezet túlontúl giccsesre sikeredett: Albus Perselus, James.. nem tudom, engem felidegesít, hogy minden gyereknek valami halott szereplő nevét adák, meg a Longbottom professzoros párbeszéd is iszonyú erőltetett volt. Ennél a Gyűrűk Urában elegánsabb megoldás volt a függelék a végén, amiből megtudhattad hogyan alakult a szereplők későbbi sorsa.)

Rengeteg víz folyt le a Dunán azóta, hogy a kezembe vettem az első kötetet. Eltelt közel 16 év, kijártam az áltanános iskolát, a gimnáziumot, eltöltöttem 6 évet az egyetemen, dolgozok, és van egy csodás szerelmem, aki boldoggá tesz. De azért még mindig az egyik legjobb dolog a világon egy esős napon bevackolódni az ágyba, vagy a fotelba egy kis kajával, teával, és egy Harry Potter könyvvel. Egyedül. És csak olvasni, nem törődni semmivel és senkivel.