Változások II.

9/28/2015

A múltkori picsa-vonalat részben folytatva, részben elfelejtve fognék bele ebbe a bejegyzésbe, mely nagyrészt életmódbeli változásokat, törekvéseket taglal majd.

Szépségápolás

Úgy tűnik, ahogy elmúltam 25, sokminden megváltozott, tudatos tervezés nélkül is. Az egész talán úgy kezdődött, hogy kifogyott az alapozóm, és messze volt még a fizetésnap, úgyhogy előkapartam a fiók mélyéről egy BB krémet, amit így újrafelfedezve egészen megszerettem, és gondoltam, hogy nyáron még jobb is, ha csak egy krém fedi az arcomat, mintha alapozó. A fizetésnap eljött, el is múlt, és én már jó pár hónapja nem vettem alapozót, és nem is tervezek többet venni. Mindig szép bőröm volt, egyáltalán nem problémás, nem voltam pattanásos kamasz, úgyhogy nincs is igazán szükségem ilyesmire, egyszerűen csak ahogy kezdtem felnőni, ahhoz valahogy hozzátartozott a több smink (beleértve az alapozást is). Aztán eszembe jutott, hogy egyszer olvastam, vagy hallottam valahol, hogy a szempillaspirálok rengeteg nehézfémet tartalmaznak, ezért fontos, hogy minden nap lemossuk a sminkünket, márpedig én ebben sajnos nagyon nem vagyok jó. Az oka egyszerű lustaság. Úgy döntöttem tehát, hogy minden nap ráveszem magam az arctisztításra, és ha már ilyen fene tudatos lettem, akkor lecserélem a szempillaspirálomat is natúrkozmetikumra (szemhéjtusból már amúgy is ilyet használtam). Emellé vettem még egy nappali és egy éjszakai arckrémet, hogy teljes legyen a kép, és komolyan mondom, hogy meghálálta a bőröm, olyan sima és puha az arcom, mint a babapopsi.

Nagyon hasznosnak találtam a Müller mini-részlegét, ugyanis itt minden termék 325 Ft-ba kerül. Itt vettem az éjszakai arckrémemet, mert abból a teljes doboz (50 ml) 3500 Ft körül van, ami elég borsos ár egy kencéért, és mivel keveset használ belőle az ember egyszerre, az 5 ml is sokáig elég, ráadásul árban ugyanott tartasz, csak nem kell egyszerre kifizetni a teljes összeget. Ez akkor is hasznos, ha valamit kipróbálnál, mert hallottál róla, de nem akarsz egy egész tubussal/üveggel/tégellyel/akármivel venni, mert nem tudod előre, hogy neked bejön-e majd.

Egyébként régóta nagyon száraz a bőröm, amin tovább ront a borotválás, az agyonillatosított tusfürdők, és a testápolózás hiánya (ennek az oka szintén a lustaság). Még karácsonyra kaptam anyukám barátjától vásárlási ajándékutalványt, amit egy epilátorra költöttem, egyrészt, hogy ritkábban kelljen a szőrtelenítéssel bíbelődnöm, másrészt, hogy a folytonos borotválás ne szárítson tovább, harmadrészt pedig az alkaromat soha nem borotválnám, de zavar, hogy szőrös, és ez erre is jó megoldásnak bizonyult. Mivel a húgom szeptember elején Spanyolországba költözött, gondoltam ez jó apropó arra, hogy kiszórjak mindent a fürdőszobából. Mármint mindent, amit nem használunk. 5000 éves testápolók (megvettük, vagy kaptuk valakitől, de lusták voltunk a használatához, viszont kidobni sem akartunk egy bontatlan tubussal), amiket akkor sem kennék már magamra, ha fizetnének érte. A szelektálás célja az volt, hogy maradjon 1 tusfürdő, 1 testápoló, 1 sampon és 1 hajbalzsam. Ezt sikerült is teljesíteni, úgyhogy most sokkal rendezettebb a fürdő is (sajnos nem csináltam képet, hogy milyen volt a Nagy Szelektálás előtt), és a megmaradt holmik is olyanok, amiket tényleg minden nap használok/használunk barátommal. A testápoló-lustaság ellentmondást úgy oldottam meg, hogy beszereztem a Nivea zuhanyzás közbeni testápolóját, ami azt ígérte, hogy rögtön fel lehet öltözni, nem marad zsíros a bőr utána, és szerencsére a bőrömmel együtt teljesen meg vagyunk elégedve vele.

Táplálkozás

Nagyjából 7-8 hónapja már volt egy olyan kezdeményezésünk barátommal, hogy egészségesebben étkezünk. Ez ment is egy darabig, teljes kiőrlésű liszttel, sok csirkével, kevés krumplival, salátákkal, párolt zöldséggel, ilyesmivel, de aztán ha egyszer elrontjuk egy jóízű csipszezéssel, nehéz már visszatalálni, mert úgy érzni az ember, hogy az egész el van rontva, úgyhogy már tökmindegy. De nem, nem tökmindegy. Most megint elindultunk a helyes úton, megbeszéltük, hogy hogy képzeljük az egészet, de még mindig nagyon fárasztó az, hogy két helyen lakunk, nehéz összeegyeztetni, mert van, hogy anyukája (vagy az enyém) olyasmivel vár, ami nem illik a mi táncrendünkbe. Viszont azt meg nem tudom vállalni egyetem és munka mellett, hogy mind a két helyen én vásárolok, és én főzök, így bele kell törődni, hogy nem lesz tökéletes diétánk. Találtam egy szuper lisztkeveréket, amiből már többször sütöttem kenyeret, ami könnyen kezelhető, és finom lett, nem annyira nehéz, mint amikor az egészet teljes kiőrlésűből, vagy Graham-lisztből csináltam.

Minden reggel eszünk egy tányér minőségi gabonapelyhet (csak semmi gyerekeknek tervezett, agyoncukrozott, ízfokozós förtelem), müzlit, vagy zabkását, mellé kétszersültet felvágottal, sajttal és friss zöldséggel, iszunk egy kávét, és megesszük a napi vitaminjainkat. Tízóraira nekem 1, barátomnak 2 szendvics jár, esetleg müzliszelet (bár tudom, hogy azzal csak áltatom magam, hogy egészséges lenne, de mégis jobb, mintha vennék egy aluljárós pizzaszeletet), ebédre husi és saláta, vacsorára vagy ugyanez, vagy leves. Igazából nagyon sokféleképpen lehet variálni a húst és a salátát, bár most hogy elmúlt a nyár, az ember néha kicsit izmosabb ételekre vágyik, úgyhogy átváltottunk tejfölös alapú salátákra a szárazak helyett. Nyilván nem tökéletes a terv, nem fogunk 100 kilót fogyni ezáltal (nem is cél), de jobb érzés, hogy megválogatjuk mit eszünk, és sokmindent, amit venni lehetne, otthon készítek/készítünk el.
Ha valami túl sok, vagy már unjuk (mint a múltheti gyümölcsleves, amit 4 napig ettünk, és még mindig nem fogyott el), lefagyasztom, és jó lesz majd egyszer máskor, amikor nem lesz kedvem/időm levesfőzéssel bíbelődni. Ugyanilyen szuperjó (és nem mellesleg olcsó) dolog a sóágyon sült csirke, ami a világ legegyszerűbb étele, és egy tökéletes grillcsirkét ad eredményként, amit aztán később sokféleképpen felhasználhatunk.

Tervek

A tavalyi sajnálatosan rövid periódus óta nem jártam konditeremben, de most elhatároztuk barátommal, hogy eljárunk futni (náluk van futópálya, nálunk meg csendes utcák, erdő), valamint heti kétszer konditerembe, ahol megtanulok súlyzós, meg ilyen-olyan edzésprogramokat, és remélhetőleg sok-sok izmom megerősödik majd, valamint az állóképességem is jobb lesz. Később lehet, hogy beiratkozom valami fix edzésre a sima kondizás helyett, mondjuk TRX-re, vagy spinningre, csak előbb tényleg muszáj szereznem egy kis állóképességet, különben az első 3 perc után meghalnék szívrohamban.

A másik dolog, amit barátom javasolt, hogy havonta egyszer menjünk el vacsorázni. Nem kell drága helyre menni, tízezreket költeni, csak kimozdulni, és ez szerintem nagyon jó ötlet, mert én tényleg hétfőtől vasárnapig vagy suliban vagyok, dolgozom, főzök, vagy takarítok (bár ez utóbbiakban ő is segít, azért mégis sok időt elvesz abból a heti max. 1 szabadnapomból).. Jó lesz havonta egyszer keresni egy szép helyet, beülni vacsizni és élvezni egymás társaságát.
Egyszer hallottam valakihol, hogy a boldog házasság titka napi 1 óra, heti 1 este, havi 1 nap, és félévente 1 hétvége a gyerekek nélkül, csak kettesben. Szerintem ebben rengeteg igazság van, és bár nekünk nincs gyerekünk, de nagyon jó kezdeményezésnek tartom részéről, hogy kiszabaduljunk néha a hétköznapok szürkeségéből.

Az egyetemmel idén szeretnék lépést tartani, de mégis nem túl sok időt tölteni vele (nyilván mindenki ezt akarja egyébként). Jó lenne karácsony előtt 3 vizsgát megcsinálni, és 2 ünnep közöttre egy olyat berakni, amire elég max 3 napot tanulni. Lesz összesen 9 vizsgám, és mindenképp a legnagyobbal, a gyógyszertannal szeretnék kezdeni, valamint inkább a klinikai tárgyakat hagyni januárra, az elméletibbeket meg letudni decemberben. Ráadásul most először töltjük majd úgy a vizsgaidőszakot barátommal, hogy nem költözünk szét, mert azt hiszem nagylány vagyok már, megoldom a tanulást így is, és legalább érzelmileg kevésbé visel majd meg a dolog. Azért ezen még gondolkodni kell, hogy pontosan hogy legyen, de tavaly ilyenkor megállapodtunk abban, hogy a harmadév az utolsó, amikor külön töltjük a kritikus heteket.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe